"Quello che mi non uccide, mi rende piú forte"

Szótár Adri idealista mindennapjaihoz. Avagy az álmok és a valóság összhangja.

Naptár

január 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Odabent és odakint

2014.02.01. 09:34 TúlNő

Kriszti feltehetőleg jól érzete magát az éjszaka folyamán. Reggel hatkor, mikor kidobott az ágy, mentem egy kört a harminc négyzetméteren. Kezdett derengeni, hogy hajnalban hallottam, amikor hazaért. Többször is felébredtem, mivel az újfent lázas állapotom miatt az elmúlt két napot végigaludtam, és most már nem kell több a szervezetemnek. No meg, a kukorékolós bandához tartozom. 
Kukorékolós jellegzetességeim: kiesés az ágyból; jobb oldalra való dőlés; kávéfőző keresgélése; pizsiben és kabátban (nagyon szexi) álldogálás a kávéra várva; pici szemek nyitogatása a szemben lévő lakásokra. Az pedig még egy érdekes téma lesz, hogy vajon miképpen lát engem a túloldal.

Szóval, amit láttam, egy jól sikerül éjszaka hagyatékai. Mikor hazaténferegsz, ruhák elszórva az ágy mellett, csak mihamarabb lefekhess. Egy egész és egy egy jól megrágott pizzaszelet. VIP belépő karkötő a csuklón, és az éjszakai smink maradéka, amit már nem távolított el a törlőkendő. És az egész kupac Kriszti tetején a kutyus. Vicces kép, így reggelre. 
Hát igen, baromi sikkes volt, meg kell hagyni. 
Készültem erre a péntekre én is, mert kaptam meghívót, azonban nálam ritkán lehet előre készülni. Úgy döntöttem nem készülök, mert akkor kicselezhetem a sorsot, és nem kell pl. láz miatt otthon feküdnöm.

Tegnap mikor már nagyon nem bírtam magammal, és kezdett eluralkodni rajtam a rendmániám, és picit sütött a nap is, sterilizáltam a lakást. Meg átrendeztem a könyvszekrényen három polcot, majd, mint aki jól végezte dolgát, neocítránnal ismét álomba merültem.
Megint a bentiekkel álmodtam. A munkát nehezen tudom kiverni a fejemből. Volt olyan éjszakám, hogy nagyon élethűen lapoztam a Kbt-t. és a végrehajtási rendeleteit, meg bosszankodtam az Alaptörvényen.
D. pár hónap után lelépett az oviból. Vagyis a multitól, ha lehet ezt annak nevezni. Én csak annyit mondtam neki utolsó nap, hogy szia D., sok sikert a továbbiakban. Aztán még aznap este megint elkezdtem agyalni, hogy egy ismét egy befejezetlen sztori, amiben rengeteg nyitott kérdés van - mint később kiderült csak számomra - írtam neki egy rövid üzenet. Hogy rossz látni üresen az asztalát, hogy alakulhatott volna szebben-jobban. Hogy miért lettem vicc tárgya?
Majd egy óra múlva visszaírt hogy pill. Na, akkor valami nagyot robbant a kis női agyamban, és jött a tőlem megszokott monológ. Én csak egy pill. vagyok, és tényleg csak néhány éjszakára kellettem? Az nem lehet... Persze erre a kérdésre nem válaszolt. Csak annyit tudott kinyögni, hogy "őszintén, tiszta szívből sajnálom, hogy neked, akkor épp rohamod volt". "Az egész csak egy ártatlan kis tréfa volt". Másnap G. már cinikus mosollyal újságolta is számomra, hogy "nem is olyan üres az az asztal, meg miért zaklatom szegényt, mikor épp egy randin van egy lánnyal". Na, akkor ennyit az őszinteségről. Meg D.-ről és G.-ről.

Előzmények: Lelkileg annyira kikészített a két srác, hogy egyik este megint jött a remegés és a szédülés. Megint elkezdtem félni, hogy jön majd egy újabb shub. Még Krisztit is haza kellett rángatnom az állláskereséséről. Kivettem két napot, írtam egy emailt a főnöknek, hogy nem vagyok jól, szédülök, minden kijön belőlem. És ez igaz is volt, csak azt nem tettem hozzá, hogy miért. Titkos másolatban megkapta a titkárnő, aki az egész emailt felolvasta D. és G. előtt. Ezután következett az a három hét, amikor ők összelogikázták, hogy én egy napon, körülbelül száz percnyi különbséggel lehettem együtt mindkettőjükkel (erről még később). Tuti, terhes vagyok, na de vajon melyiküktől? Három kemény hétig röhögtek ezen a titkárságon. Én pedig ahelyett, hogy emelt fővel, mint "akinek nem inge" végeztem volna szépen a dolgom, emésztettem magam. Ez a két nap elég volt nekik arra, hogy a világ legjobb haverjai legyenek.

G.-t júniusban ismertem meg. Volt egy lila ködös két hónapom. Három találkozó után feküdtünk le egymással. De még ezt követően is találkoztunk. Kis részben miatta vagyok a multinál. Ő persze a mai napig hangoztatja ennek az ellenkezőjét. Doktor Úr. Mekkora csalódás volt... Hiszen én nem kellek neki, mert ő még nem kész egy kapcsoltra. Eztán már csak megalázóbb dolgok jöttek. 

D. nagyjából akkor kezdett a cégnél, mint én. Én nem láttam, hogy ők annyira nagy haverok lennének. Nem is voltak. Csak azután lettek, hogy lett az életükben egy közös és nagyon erős kapocs. Én, és a gyengék iránt érzett szánalom.
Nem G.-vel töltötte a szabadidejét odabent, hanem velem. Jókat mókáztunk, bujkáltunk a mélygarázsban egy-egy csókért, tényleg, mint az oviban. Úgy éreztem jól vagyok, olyan emberrel töltöm az idő, aki értékes, bár nem voltam szerelmes, de lehettem volna.

Egy nagy hibát követtem el, amit ők száz percnek hívnak. D. szokás szerint hazahozott munka után, én kiszálltam az autóból és feljöttem a lakásba. Közel másfél óra múlva hívott G., úgy három hónap után, hogy itt van a környéken, és feljönne azért az almáért, amiről bent beszéltem. Na, ez volt a hülyeség. Az én, akkor még mindannak ellenére, amit tett velem, megmaradt lila ködöm, és az az érzés, tényleg velem szeretne lenni? Hát feljöhetett...

Állítólag ez volt az a száz perc, amit ők összelogikáztak. D. úgy gondolja, hogy aznap ő is fent volt nálam. És nekem csak száz perc kellett ahhoz, hogy mindkettejükkel lefeküdjek. Az senkinek nem számított semmit, hogy D. aznap nem volt fent. Kriszti itthon volt, itt bőgtem neki a benti dolgok miatt. Az sem számított, hogy ilyen soha nem tudnék ilyet megtenni. Bár azóta már elgondolkoztam rajta, hogy ha tényleg ez kell a világnak, akkor azt fogja kapni, amit ad, és elvár. 

Soha nem ismerkedtem buliban. Soha nem vittem haza idegen fiút. Soha nem volt egyéjszakás kalandom. Soha nem tudtam megérinteni senkit érzelmek nélkül. 

Én az a típusú ember vagyok, aki az európai normánál is nagyobb távolságot tart, és gyűlölőm az ölelgetős embereket, no meg azokat is, akik csak úgy hozzám érnek.

Tanultam, sokat. Az idealizmusom nem adom fel, hiszen az tart életben. De a fájó valóság, tényleg fáj.
Több szó nem is eshet róluk. Több betűt nem ütök le miattuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://maidiremai.blog.hu/api/trackback/id/tr85792474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása